10thousandsteps_2011.jpg
corvinadirectory_banner.jpg

Pilvax Players

Home arrow Exclusive arrow Culture arrow "Ember-zenésznek mondom magam" -exkluzív interjú Palya Beával
"Ember-zenésznek mondom magam" -exkluzív interjú Palya Beával PDF Print E-mail
Saturday, 15 August 2009

Imre Enikô beszélgetése Palya Beával.

   

Az Extremely Hungary nevű 2009-es évi fesztivál keretében a new york-i Carnegie Hall-ban vendégszerepelt Palya Beáta és kiváló zenészei is.  Repertoárja magába foglal szefardik dallamoktól kezdve, balkáni-, cigány- valamint magyar népzenei elemeket. Zenei körutazása nyomán a világzene kategóriába sorolható.

 

A zenei változatosság mellett közönségének rendkívül energikus és egyben ízlésesen erotikus élményben volt része, ami sokban segítette a műfaj befogadását azoknak, akik nem beszélik a magyar nyelvet vagy nem jártasak a világzene műfajában.

 Előadói képessége és spontán humora magasan kiemeli Beát a legtöbb, hasonló műfajban éneklő előadótól. Játékossága zenészeivel páratlan művészi intimitásba nyújt betekintést. A közönséghez, humorhoz, zenéhez való viszonyáról kérdeztük.  

 

 

A közönséged nyilván vegyes volt. A magyar  nézők mellett elég sok amerikai is megjelent.   Mennyiben változtatott ez a koncerted hangulatán egy otthoni fellépeshez képest? Elégedett voltál a visszajelzésükkel?

 

 

Nem változtatott. A zene és a zene által születő híd ugyanaz mindenhol. Nagyon élveztem a koncertet, és a visszajelzés is örömmel tötltött el.

Jól átgondolt műsorral érkeztem, és azt is jól átgondoltam, hogy mi az a két mondat, amit egy-egy dal előtt elmondok. És mindenek előtt arról a zenei nyelvről gondolkodtam sokat, amit én használok, és most egy ilyen reprezentáns, magyar évados koncerten kerül az amerikai közönség elé, akik sok cigány és magyar zenei klisét ismernek. Gyakoroltam sokat magát a hangokat, a dalokat. Hiszen az én zenei nyelvemben ugyanúgy ott van az archaikus magyar népzene, mint a bolgár dalok, vagy az erdélyi cigány hallgatók és pergetők hatása, a szefárd és a keleti zenék, más improvizatív zenék hatása. És mindez párosul egy dalírói hagyománnyal, ami követek: kiírom magamból, ami bennem van. S mint anyának a két gyereke: a szöveg és a zene ugyanolyan fontos. Csak számomra izgalmas, értékes zenei hangokkal  - és a magam írta szavakkal - tudom elmondani, hogy mi is van épp velem.

 

 

Több országban szerepeltél már, hol volt a leghálásabb a közönséged?

 

 

Mindenhonnan nagyon jó élményekkel térek haza. Nem is annyira az országtól, mint inkább az adott fesztivál, vagy koncerthelyszín jellegétől függenek ezek  az érzetek. Van azért egy-két kiemelkedően fontos koncertélményem, ahol tényleg a zenészekkel és a közönséggel való egységélményt éltem át:  A Rudolstadt-i zenei fesztivél ilyen volt, a Brugges-i fesztivál is, vagy az athéni kulturális olimpián való éneklésről is ilyen élményt őrzök. És hát ott van a magyar közönség… aki persze örök szerelem.

 

 

Minden ízedben látványosan élvezed a színpadot és a dalaidat. Teljességgel aláveted magad a szövegeidnek és a közönséged szórakoztatásának nagyon magas hőfokon. Hogyan lehet ezt végigcsinálni egy ilyen hosszú koncerten? Meg tudnak zavarni  külső tényezők ebben?

 

 

Hát, mivel teljesen belemegyek ezekbe az érzésekbe, inkább kijönni a nehéz belőlük. És ha teljesen bennevagyok, az rengeteg energiát is ad. Ritkán tudnak zavarni ebben a folyamatban. Amikor teljesen egyedül énekelek egy teljes koncertet, akkor előfordul, hogy elbizonytalanodom egy-egy hangnál valami külső zajra vagy érzetre, de akkor az így megjelenő törékenységemet is a műsor részévé teszem, igyekszem hangokkal megfogalmazni.

 

 

Te egy nagyon izgalmas, természetes női előadó vagy. Könnyen manipulálod a közönséget, csalogatod őket még idegen pályán is. Sőt, idegen nyelven is. Tanulható ez vagy egyszerűen adottság?

 

 

Sokminden van ebben. Nyilván van az én kislánykoromtól meglévő tetszeni-vágyás. Azt akarom, hogy szeressenek, mint mindannyian, hisz kivétel nélkül, mind ezt akarjuk. Aztán van egy nagyon nagy adag játék, együtt-játszani-vágyás, ami jön az örök bohóckodásomból, meg abbóla gyermeki részemből, aki újra teljesen szabadon lubickol bennem. Talán mindig így lubickolt, csak nem hagytam mindig ennyire.

És annak a ritmusát is kitapasztaltama hosszú évek alatt, hogy mikor van szükségem a hallgatóktól egy konkrétabb jelre, és mikor kevésbé. Meg hogy nekik mikor van szükségük egy-egy komolyabb darab után egy kis lazításra. (Fontos, hogy sosem kérek őket, hanem inkább játékosan csalogatom őket, és csak azt, akinek kedve van. Általában sokaknak van kedvük..) A zene, amit játszom, a klisék ellen megy, a hallgatóknak be kell fektetni energiát ahhoz lelkileg, zeneileg is, hogy velem jöjjenek, és egyúttal a saját érzelmi életük tereiben is sétáljanak a dalok hallatán. Különösem érvényes ez Amerikában, ahol oly sok magyar és cigány zenei klisé van az emberek fülében.

De ami most zajlik velem, így az Egyszálének-JustOneVoice lemezem megjelenése és a lemezbemutató koncertek kapcsán – ahol teljesen egyedül énekelek - , az meg az, hogy már nem akarok annyira tetszeni. Akkor vagyok kint és bent egy koncert alatt, amikor épp akarom, nincs ez a folyamatos megfelelés-vágy. És így is érzik az emberek, hogy én folyamatosan tolom nekik az energiát, minden sejtemből szól valami kapcsolódásra hívás, csak nem akarom már minden pillanatban ellenőrizni, hogy működik e a kapcsolat. Ezt tanultam a hosszú évek alatt: úgyis működik.

 

 

Vannak előadók, akik kíváló ének tehetséggel vannak megáldva, mégsem képesek kiépíteni egy, a tiedhez hasonlítható rajongó tábort. Mondhatni egyesíted az országot, hiszen minden társadalmi rétegből vannak rajongóid. Mit gondolsz, mennyire van szerepe a humorodnak ebben?

 

 

Jaj, szerintem nagyon. És szeretem is a magam bohóc-részét, és imádom, hogy újra él bennem ez a bohóc. És ez a humor elsősorban önirónikus, olyan jókat tudok magamon nevetni, vagy magamat jóízűen kinevetni. Ez eléggé meg is könnyítette az életemet, hiszen így  a gyengéimet is bevallhatom, nem kell semmit takargatni. És imádom, amikor nevetés van körülöttem! Az emberek képét magamban mosolyogós arcukkal őrzöm. Olyan jó az az öröm, ami a közös nevetéssel együtt kitör: akkor már lehet élni, lehet párbeszédet indítani, lehet érteni egymást jobban.

 

 

Szerinted a magyar népzene ma, önmagában alkalmas lenne-e nemzetközi népszerűsítésre vagy ez csak egy vegyes, világzenei csokorban érhető el? 

 

 

Szerintem alkalmas, abszolút. Szerintem nem azon múlik, hogy keverjük-e más zenével, vagy sem, hanem hogy mennyire vagyunk képesek belső, személyes tartalommal megtölteni az adott nép zenéjét. Hozzám azok az előadók állnak közel, akik a népzenét önmagukon átszűrve személyes módon tudnak megfogalmazni egy nagyobb közösségre érvényes érzéseket. Szeretem érezni a zene mögött a hús-vér lüktető, gondolkodó-vívódó-örülő alkotót.

 

 

Hozzám nagyon közel állnak a cigány zenei valamint a bibliai témából merítő héber zenei elemek a dalaidból. Te melyiket érzed a magadhoz legközelebb állónak?

 

 

Mindkettőt szeretem, nehéz lenne választani.  A cigányzenéből hozzám az erdélyi hallgatók (songs to listen, slow songs reachly ornamented) és pergetők (scat-songs) állnak közel igazán. Gyönyörű ívű dallamok, szenvedélyes előadásmód, hihetetlen gazdagsága a ritmusnak, a szájjal megszólaltatott ritmikus zenei kíséretnek. És hát visszevezet egy kicsit a gyökereimhez is. A héber zenéről kevesebbet tudok, de most újra foglalkozom ezzel is. Csodálatosan izgalmas dallamokat találok itt is.

 

 

Minden szempontból a globalizáció korát éljük, így zeneileg is. Mennyire válogatod tudatosan az anyagodat a nemzetközi piacra?

 

 

Nem izgat a nemzetközi piac önmagában, sem a zeneipar alap-pillérei mentén való építkezés, elég jól megismertem ezt a világot. Ez az egész éneklés-dalcsinálás bennem legbelülről tör föl, és ha bármihez is igazodik, bármilyen elvárást szem előtt tart, akkor az énekem szegényedik, én pedig rosszul érzem magam. Ha rosszul érzem magam, akkor meg minek az egész. Szóval marad az a legbelső érzelmi tengely, egyedül ennek a mentén tudok mély dolgokat alkotni és továbbadni azokat.

Az ember érzelmi életének főbb csomópontjai nem változtak sokat az idők alatt,  az átmeneti rítusok azonosak: születés, felnövekvés, leválás anyuról-apuról (vagy nem), szexualitás, szerelem, házasság, gyermekszülés, halál.

A népzenében ezekről a helyetekről szóltak a dalok. De ezek a helyzetek ma is érvényesek,  csak a formák megváltoztak: mindenki tudja például, milyenek a konfliktusok egy anyával. Csak én épp nem azért sírok, hogy „anyu, elmegyek“, hanem azért, hogy „anyu, engedj el“. Vagy én nem szántok-vetek aratok már, hanem próbálok, stúdiózom, emailezem. Nem szekéren utazom, hanem repülővel. Nem katonának viszik a babámat, hanem távkapcsolatban élek, és csak telefonon érintkezünk.

A forma más, de a mögötte lévő érzelmi tartalom nagyon is hasonló,és ezt mindenki azonnal érti. Ezekről lehet dalt írni, én szeretek ezekből a helyzetekből elindulni.

Vannak persze modernkori élethelyzetek, szingli-lét, távkapcsolat, túl-dolgozás, ahol nincs lehetőség érzelmi lecsapolásra, vagy a média álságos telj-hatalma.

Ezekről is kell dalt írni…

 

Ez egy hagyománytisztelő, ám nagyon személyes dalírói attitűd is egyszerre. Én a népzenéből jövök, ez az elsődleges és máig újra és újra körülölelő zenei bölcsőm.Ugyanakkor szükségem van arra a fajta személyességre, amit a dalírás ad. 

Ember-zenésznek mondom magam, előbb ember, aztán zenész. És bár én nagyon is szeretem a zenei igényességet, pontosságot, de nekem mégsem a zene grammatikája és matematikája a fontosabb, hanem az érzelmi tartalma, a hídépítő hatása: közel lehet általa kerülni.

 

Gyerekkorodban hallgattál balkáni és egyéb népzenéket vagy ez csak később jött?

 

 

Olyan 14 éves korom körül kezdett tágulni a világ, addig alapvetően magyar népzenei gyűjtéseket hallgattam. Meg persze rádiót, Michael Jacksont és Whitney Houstont. A bolgár zene hamar nagy nagy szerelem lett, Nadesda Hvojnevát hallottam egy kazettán énekelni e Glava lita című dalt, bolgár dudával. Majd Nadka Karadjova jött, és egy egész kazettányi dalt tanultam meg tőle, fonetikusan leírt bolgár szöveggel, alig értettem belőle valamit, de akkor is kellettek nekem azok a dalok. A bolgár zene máig nagy szerelem, imádom a páratlan ritmusokat, (5/8, 11/8, 7/8…), a gadulka (bolgár hegedű) a kaval (bolgár fuvola) hangját, az énekhangok tiszta, éles csengését, a díszítmények gazdagságát. És sokat foglalkozom  szerb-macedón zenével is, évente van jónéhány koncertem Boban Markovichékkal. Ami most legjobban izgat ebből a zenei rétegből, az a szefárd zene, lesz egy nagy koncertem a magyarországi Zsidó Fesztiválon, ahol ezeket a dalokat énekelem. Mint egy kincsesbánya: a spanyol középkori, a zsidó zene keverve a görög-török-bolgár zenével – minden kultúra találkozik ebben, ami a legjobban érdekel engem.

 

 

Mit hallgatsz, ha egyedül vagy? 

 

 

Mostanában Patricia Barbert, Joni Mitchellt, Sidsel Endresent, Sarah Vaughant. Legutóbb meg Vivaldi Orlando furioso-ja szólt a szobámban.

 

 

Az interjút Imre Enikô készítette a Trans Art Area-nak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Last Updated ( Saturday, 15 August 2009 )
 
< Prev   Next >