10thousandsteps_2011.jpg
corvinadirectory_banner.jpg

Pilvax Players

Home arrow Exclusive arrow Culture arrow Értékelemzés és felismerés. Interjú Vincze Miklóssal (VAM Design)
Értékelemzés és felismerés. Interjú Vincze Miklóssal (VAM Design) PDF Print E-mail
Saturday, 15 August 2009

Interjú Vincze Miklóssal, a VamDesign megalkotójával

1. rész

(3/1)

 

Czapáry Veronika beszélgetése Vincze Miklóssal 

 

 

- Sokat olvastam Rólad az interneten és nagy meglepetéssel tapasztaltam, hogy a VamDesign nem új dolog, hanem már 1989 óta létezik, a szélesebb nyilvánosság mégis csak pár éve szerzett róla tudomást, amikor a Király utcában egy egész bérházat felújítottál mint építésztervező, és megnyitottad hatalmas, csodálatos belső tereit kiállítások és különféle események számára. A legjobban mindenkit az a hatalmas üvegtető ejtett ámulatba, ami a belsejét befedi. Tudtommal eredetileg építész szakon végeztél.  

- Igen építész diplomát kaptam 1985ben, aztán az Iparművészeti Egyetemen 87-ben szereztem meg a második diplomámat, mint belsőépítész. Közben független tanácsadója lettem a skálának '86-tól, mint művészeti munkatárs. A harmadik diplomám a formatervező, a mesteriskolát is itt végeztem el.

 

- Tehát az építész szak után mentél az Iparművészeti Egyetemre? Hány évig tartott mindez?

 

- Az első öt éve alatt a belsőépítészet, utána a maradék hármon a formatervező.

 

- Igaz, hogy az első minimál bútorokat te tervezted Magyaroszágon?

 

- 1984-85-ben készítettem minimál tárgyakat, aminek alapja egy funkció és értékelési technika volt. Ezzel a tudással olyan speciális tárgyak születtek a magyarországi világba, amely érintett ezt a gazdálkodási helyzetet. Ez, a munkásparaszt, értelmiségi szintjén teljesen más értékrend. Egy nagyon régi, 25 évvel ezelőtt történet. Kialakítottam egy olyan technológiát, módszertant, anellyel el lehet látni olyan alkotásokkal a piacot, melyek Magyarországon értelmezhetőek árban, de szellemiségében és értékerendjében világszínvalúak. 1986-ban nyertem meg egy Közép Európai pályázatot, 670 munka közül én nyertem meg, amelyet a német állam írt ki.

 

- Milyen pályázat volt? Mit hoztál létre?

 

- Összművészeti pályázat volt, bútor és egyéb design alkotásokkal lehetett pályázni. Azóta sem volt ilyen nagy labor jellegű pályázat a világon, ahol 670 pályamunka szerepelt.

 

- Mi volt pontosan a pályázat neve?

 

- A német állam írta ki a pályázatot és a fő szponzora a WILCAM cég volt, aki a nevét adta a projekthez. A német államban ez általában így történik, hogy mindig van egy szponzor.

 

- Olvastam rólad, hogy rengeteg dolgot terveztél és rengeteg elméletet igyekeztél átvninni gyakorlatba. Például a Skála áruházláncnál, amikor nem tudtak elhelyezni 140 asztalt a funkciójuknak megfelelően kis négyzeterületen, erre is kitaláltál valamit.

 

- A Skála veszteséges volt már 1985-86 körül és SKÁLA IGAZGATÓJA információt szerzett rólam, (a legfontosabb az információszerzés a világban), olvasta, hogy én funció és érték módszertan szerint értelmezek tárgyakat, ezzel a módszerrel tudok eredményekt elérni értelemlszerűen. A kérdésük hozzám az volt, hogy az építészetben, belsőépítészetben, lehet-e ezt a módszert alkalmazni. A módszerrel föl lehet tárni azt, hogy a hatékonyságot hogyan lehet mélyebben értelmezni és matematikát hogy lehet hozzáadni ehhez a hatékonysághoz. A kihasználtságot hogyan kell értelmezni, mennyire mértékadóak-e ezek a számok. Az alapkutatás ez volt. Ennek ereményeképpen az egész skála hálózatát újra kellett számolni és tervezni, mert 33% passzív alapterület volt a házakban. Ez a búrorra nem vonatkozot. Csak a  vízszintes és horizontális elrendezésre alakítottuk át, ha a vertikális elrendezésre is kiszámoltuk volna ezeket, akkor további 25%os passziv alapterület jött volna ki. Magyarul, funcionálisan 5-6%os hatékonysággal indult az értékesítés a házakban, ami eleve kizárta a sikeres működést.

 

- Milyen módszereket dolgoztál ki? Tudtommal több is van.

 

- Igen, az egyik a belső funckió és értékelemzés technológia, mint módszertan. Ez azt jelenti, hogyha azokhoz a használati igényekkez, amelyeket egy termékkel, vagy térrel kapcsolatban támasztunk, hozzárendeljük a szükséges mértéket, ami kell ahhoz, hogy hatékonyan és jól működjön, ennek eredményeképpen egy olyan matematika jön ki, amely a legoptimálisabb kihasználtságot eredményezi. Ha ezeket az alap emberi igényeket nem vesszük figyelembe, (aminek az alapja az ekonómia), akkor eleve rossz hatékonysággal működő projektek jönnek létre.

 

- Ilyenek a budapesti bérházak, amelyek hatalmas belmagassággal rendelkeznek teljesen fölöslegesen, de a  tetőtereket és szép teraszokat kifelejtették. A VamDesinban ahogy látom, a tetőteret maximálisan kihasználjátok három szintes külön a legfelső emelet is. Gondolom te tervezted.

 

- Ezt a technológiát nagyon jól lehet használni azon formatervezési eredményeknél, ahol az emberi igények, a minimális igények pontos artikulálása megtörténhet, azoknál a tereknél, ahol világosan meg tudjuk határozni az emberi igények optimális mértékrendszerét  és ehhez matematikát rendelünk hozzá. Területi igényeket, távolságokat, méreteket, mértékeket. Irodaházakban nagyon jól lehet ezt alkalmazni. Vagy installációval elrendezett házaknál. A másik kutatási eredmény, amit elértem és amiért meghívtak Amerikába a Prett egyetemre, a szemantikai teszt volt.

 

- Végül nem mentél ki.

 

- Igen, nem mentem ki, nem engedtek. Amikor kijutottam, úgy hívtak meg, hogy prezentáljam azokat a szabadalmakat, mintákat és szellemi termékeket, amiket én fejlesztettem ki. Ezek nem érkeztem meg Amerikába, mind a bőröndömben voltak és ezeket elkobozták. A repülőtéren azt mondták, jobb, ha nem is keresem a bőröndömet többet.

 

- Mik voltak ezek?

 

- Ezek mind könyv példányban voltak meg és mintakollekcióval, amit azóta sem gyártottam le újra. Az első volt a funció és értékelemzés technológia, amiről már beszéltem. A második a szemantikai teszt.

 

- Szemantikai teszt?

 

- A szemantikai teszt, jelentéselmélet. Ez azt vizsgálja, hogy az ember számára a vizuális kultúra milyen jelentéssel bír, a jelentéselmélet a döntéseiben hogyan működik, milyen mechanizmusokat alakít ki, hogyan lehet ezt matematikai képletekbe folgalni, amellyel mérni tudjuk a vásárlási szokásait. Az ember három szinten áll kapcsolatban a termékkel, amit fogyaszt. Az első az észlelés szintje, a második a felismerés szintje, a harmadik az értékelés szintje. Az ember fejében van valamilyen mérték, kép a termék meghatározásáról, ez egy pszichológiai folyamat. Ami az érdeklődési körével egybeesik, az eredeti képet megerősíti, arra odafigyel, ez néhány másodperc alatt megtörténik. Úgy tudnám illusztrálni, hogy bemegy a boltba, kávét akar vásárolni és nincs a kedvenc kávéja, mondjuk az Edusho ott, akkor azt keresi helyette, amelyik a legközelebb esik hozzá, jelrendszerében ugyanazt az érzést kelti, mintha olyan lenne, mint az Edusho. A hasonlót vásárolja meg általában, mert a döntés minden szokása azt segíti, ami az előző szokását, mint bizonyítékokat megerősíti. Amikor elkezdi fogyasztani a kávét, már az értékelés szintjén, akkor alakul ki az új tapasztalat.

 

- És a felismerés szintjén mi történik?

 

- A felismerés szintje az amikor dönt, hogy vásárol. Nagyon fontos a tervezési folyamatban, hogy az észlelés szintjére és a felismerés szintjére kell terveznünk a termékeket, mert a terméket ezért vásárolja meg a vevő. Ha extrém kommunikációs elemeket tervezünk a csomagolásra, nem fogja megvenni. Ezeket tudom igazolni azokkal a szellemi termékekkel, amelyek a világ legjobb szellemi termékei voltak valaha, de a cég tönkrement, mert annyira távol volt a fantasztikus tudás az emberek fejében lévő mértékrendszerhez képest, hogy nem tudta áthidalni ezeket a távolságokat.

 

- Tudnál erre példákat mondani?

 

- Például egy irodabútor tervező céget tudnék elmlíteni, amit CHITERIO tervezett, egy szobrászatilag is értelmezhető irodabútor rendszert, ezek a bútorok zseniális szobrászati alkotások voltak, de annyira eltértek a szokásaink ezektől a bútoroktól, olyan magas szintű szellemi termékek voltak, hogy az emberek idegenkedtek tőle, nem tudtak vele mit kezdeni, nem értették az egészet.

 

- Nem tudta promocionálni.

 

- Nem tudta kommunikálni. Pedig ilyen esetben ezt az űrt, kommunikációs munkával lehet megoldani, az olyan elképesztő munkát követel egy cégtől, amit ők már nem tudtak elvégezni. A cég ezért tönkrement.

 

- Te tulajdonképpen ezt a kettőt próbálod hatékonyan működtetni, összehozni.

 

- Minden szellemi terméknek az a természete, hogy a vevő nem tud róla.

 

- A menedzselés és promóció majdnem ugyanannyi munkát igényel, mint kitalálni kreatívan az adott terméket.

 

- Az a rossz hírem, hogy többet ma már, mert a szellemi műalkotás oly mértékeben túlbúrjánzó és túldimenzionált a világban, hogy a kommunikációs munka mennyisége nemcsak időtartamban, és munkamennyiségben, de a rákövetkező költségben is meghaladja a szellemi előállítás költségét. Azt jelenti, ha számokkal kell illusztrálni, hogy egy konkrét termék létrehozása, az esetenként 30-45% között van, de a kommunikációs munka ennek megfelelően 55 és 70% közötti fázis.

 

- Az emberek vásárlásának szokásrendszere manipulálható. Magyarországon a termékek színvonalas kivitelezése nem annyira megoldott, mint Nyugat-Európában. A Wirlpool vagy a Sony például egy olyan világcég, akik elérték, hogy az ő termékeiket vásárolják minél több helyen. Jó a dizájnjuk, de a művészek mindig a periférikus területen vannak hozzájuk képest.

 

- Ez nem igaz.

 

- Miért nem igaz?

 

- Sok problémát vetettél fel. Az egyik a társadalom termelése. Egy olyan országról beszélünk, amely 25 évvel ezelőtt még kommunista ország volt. Értékrendjében, magatartáskultúrájában és gazdasági hozzáállásában ez nem versenyorientált társadalom. Itt a munkásparaszt értelmiségi szintjén történt a szellemi alkotás, a hiánygazdálkodás lépcsőfokán, alapelv volt a társadalomban, hogy minél közelebb legyenek egymáshoz a különböző rétegek, és ezeknek a vizuális kultúrája a lehető legegyszerűbb és átjárhatóbb legyen.

 

- Ez volt a kommunizmus.

 

- Igen, ehhez képest a rendszerváltás után, most nézzük azt a pillanatot, amikor megtörténik, 50% körül mutatja magát,  de valójában 30% az a réteg a választásokon, amely rendszerváltást akar. Egy hazugság volt az egész, a társadalomban már akkor sokkal atrikuláltabb, és gazdagabb a rétegeknek az eloszlása, mint gondoljuk most. A rendszerváltás után Magyarországra rászakad Nyugat-Európa legnagyobb tömegtermelése. Ez mennyiségében kiszolgálja az újralakuló szociológiai rétegeket, ezt a mennyiségi hiányt betöltik. Ez a betöltés néhány éves fázis csak, 4-5 év. Ezt követően stabilizálódik a gazdaság és a társadalom. Kialakulnak a különféle szociológiai rétegek, melyeknek természetesen fejlődési folyamata van. Az ember esetenként nagy ugrásokat tesz, másik és másik társadalmi rétegbe ugrik át a státuszának változásával. Viszont olyan emberekről beszélünk, akik az előző társadalomban a kommunizmusban szocializálódtak. Az emberi alapértékeik meghatározását ott öltötték, a rendszerváltás után hirtelen hatalmas gadasági változáson mennek keresztül, a folyamatnak még közel sincs vége. Egy állandóan változó rendszer. A lelassulás '95-ben megtörténik, miután az eloszlási rendszer a társadalomban, egészségügyben, kultúrában, oktatásban nem változik meg, értékrendszerében hasonló marad, mint a mostoha rendszerben volt. Egy különleges tárdsadalmi és gazdasági összefüggésrendszer alakul ki. Magyarországon oly ország, amelyben kapitalista gazdaság van, de értékrendjében kommunista a rendszer. Az a furcsa helyzet, hogy e kettő birkózik egymással, a kettő egymás mellett működik. A kommunista rendszert az állam állítja elő, elosztási értékrendje, kulturális szokásrendszere határozza meg. Ezt nem engedi ki a kezéből az állami finanszírozás, ugyanúgy működik, mint az előző rendszerben. Ezzel szemben a gazdaságban vannak területek, ahol kapitalista törvények alakultak ki. Egy kapitalista ország és egy kommunista elosztási rendszer.

 

- A kommunista elosztás azt eredményezi, hogy már eleve le van osztva. Bizonyos rétegek soha nem fognak érintkezni egymással.

 

- Ezt a folyamatot nagyon nehéz értelmezni, miután az ember fejlődik, és ugrál a különböző kasztok között, ezért általános tudathasadástól szenved. Az emberi életnek az a természete, hogy egy szocializációs folyamaton megy keresztül és nagyjából 28 éves korára a társadalom 98%-a beszocializálódik. Kialakul az a pozitív megszokási rendszer, ami számára a komfortos élet feltételrendszerét biztosítja, és fogyasztásában, étkezési szokásában, kommunikációjában, kultúrális érdeklődésében, olvasási gyakorlatában ezeket a mennyiségi és minőségi szokásokat előállítja. Ezt követően a társadalomban élő ember nagyon lassan változik. Esetenként kiugrik, ugrik három kasztot, átalakul, átmegy máshova, de a családja ott marad. Ezeket a távolságokat és elvásásokat nehezen tudja az ember kezelni. A válásoknak fő oka ez a rendkívül szokatlan társadalmi, gazdasági változás. Ez egy értelmezhető rendszer, de ennek az országnak soha senki nem tanította meg, nem mondta el. Ennek az országnak a kiszolgálására a kiszolgáló tudoményok és kutatások teljes egészében megszűntek.

 

- Nincsenek szociológiai intézetek.

 

- A szociológiai intézetek Magyarországon visszafejlődtek. Itt legalább ötféle szociológiai kutatást kéne folyamatosan folytatni, az általános társadalmi rétegek szokásrendszerét vizsgálni, világosan atrikulálni őket.

 

- Segíteni.

 

- Úgy van.

 

- Az átjárást biztosítani.

 

- A rétegeknek a kiszolgálását biztosító termékrendszerek változását világosan artikulálni kellene a termékszociológiának, vagy az alkalmazott művészetszociológiának, a kutatásoknak. Mindenféleképpen el kellene mélyedni a művészetszociológiában, amivel nem nagyon tudunk mit kezdeni, nem tudjuk értelmezni jó ideje. Az előző rendszerben sem csináltuk meg, ez egy dolog, de hogy most is távol tartjuk magunktól, ezzel gyakorlatilag a magyar művészeti élet nemzetközi elfogadtatását akadályozzuk.

 

- Művészetszociológia alatt mit értesz?

 

- A művész egy egészen különös pályát ír le. A legellentmondásosabb szereplője a társadalomnak, arra kódolják, arra tanítjuk, hogy hozza létre azt az eredeti szellemi terméket, ami megkülönbözteti őt mástól. A társadalomnak arra van szüksége, hogy a művész eredeti szellemi terméket, minden eddigitől eltérő szellemi terméket állítson elő. Könyvben, zenében, képzőművészeti alkotásban, szoborban, bármiben. Azt várja el a társadalom, hogy megkülönböztesse saját magát a többitől. Egy rendkívül nehéz folyamat, mert  ha nagyon megkülönbözteti magát, nagyon nehezen tudja elfogadtatni is.

 

- Akkor őrültnek nézik.

 

- Nagyon nehezen tudja magát elfogadtatni. Ez nehéz szocializációs folyamat, amelynek természete az, hogy elő kell állítani az ismertséget a művésznél. A művésznek ki kell állítania, gyakran kell kiállítani, meg kell jelentenie magáról cikkeket, meg kell magyaráznia a műalkotásának a lényegét, meg kell tanítani a vevőt. Ha a tanítási folyamatot kihagyja, soha nem fogják megérteni. A meg nem értett kategóriába fog tartozni. Ez egy szocializációs folyamat, amelyben az ismertségét állítja elő. Tanít, kiállít, megmutat, mintát állít elő, elmagyaráz, cikket irat magáról. Egy világosan tanítható folyamat. Ezt nem tanítja Magyarországon senki. A csomó az benne, hogy átkerül abba a helyzetbe a művész öt percen belül, hogy megismerik és kialakul körülötte egy kétezres bolygó, tőle már vásárolnak. De csak akkor kell, ha a megkülönböztető jeleket, amiket kialakított, amik az ő sajátja és megkülönböztetik másoktól, folyamatosan használja. Ha más külső jeleket használ, akkor nem értik, az zavart okoz.

 

- Akkor egy újabb meg nem értés jön.

 

- Igen, ezért is művész a szocializációnak egészen különös folyamatát járja végig. Eredeti, de konzervatív. Nem engedik ki ebből a csapdából. Például egy képzőművész barátomon tudom most illusztrálni ezt. Egy öreg emberen tudjuk megmutatni azt, hogy hosszú időn keresztül szenved mint a kutya, nem tud eredeti szellemi terméket létrehozni, más dolgokat csinál, könyvet is szerkeszt, majd amikor negyen éves kora körül sikeres lesz, a kezdeti időszakban amíg előkommunikálják, (az előző rendszer segített neki), az előkommunikáció ideje alatt tudja, hogy neki csak egyforma képeket szabad festenie, ezek után már csak kockákat, meg pinákat fest, ami akkor megkülönböztetően eredetinek, posztmodernek tűnik, eltér a szokásostól. Aztán jön a rendszerváltás és pár évig még életben tudja magát tartani, de aztán már konzervatívnak, öregnek, elavultnak tűnik, mert abszolut aktualitását veszti a hagyományostól teljesen sík formákra lebontott képi gyakorlat.

 

- Aki arra vállakozik, hogy művész legyen, előbb-utóbb beleesik egy olyan csapdába, amiből nehéz kiszállni. Létrehoz egy alkotást, ami roppant eredeti, nehezen érthető, csak kevés ember számára befogadható. Ahhoz, hogy ezt elfogadják a hagyományos kanonizált formákban is alkotnia kell.

 

- Meg kell tanítani az embereket.

 

- Tradiconálisan kell követnie a hagyományt, amit lehet, nem akar és nem érdekli, de rá van kényszerülve. A hagyománytól kell elvezetni őket az abszolút absztrakt művészetig, a különös extrémitásig, de még akkor sem biztos, hogy befogadóra talál, mert minden nagy művészet szerintem az a típusú műfaj, hogy valakinek vagy nagyon tetszik neki, vagy nagyon nem érti. Langyosnak nem lehet lenni. Viszont több műfajban kell alkotni. Amit mondasz, a csapda, hogy őt azért veszik, mert használ bizonyos kódokat, jeleket, melyek csak rá jellemzőek, és eredeti, ezek után, miután ezt kitalálta, nagy nehezen elfogadtatja magát, kiállít, promócionál, csoportosul, együttműködik, cikkeket írat magáról, a művésztársadalom befogadja, merthogy a sikerességhez az is kell, hogy a művésztársadalom befogadja az embert, nemcsak a vevők. Utána, ha jelet vált, ami egy művész az életéhez hozzátartozik, az eredetiségéhez, hogy unalmas ugyanazt a dolgot csinálni hosszú ideig,  egy idő után váltani kell, különben nem is eredeti. Ezt a váltást meg kell magyarázni és újra el kell fogadtatni.

 

- Újra előlről kezdődik.

 

- Igen.  Ez az, ami rengeteg mennyiségű energiát felemészt.

 

- Ezt úgy hívják, hogy brendelés. Aki nem érti meg, hogy a saját brendjét fel kell építenie, ki kell találnia, akkor előnyből hátrányba kerül. Mondjuk ha valakinek csúnya neve van, az eleve hátrányból indul.

 

- Akkor kitalálhat másik nevet magának. Mondjuk Nagy Kriszta Tereskova.

 

- Abban az a nehéz, hogy a két név elválik egmástól. Dupla energiát kell beletenni, mert nem kapcsolja össze a vevő. Nagyon kevesen kapcsolják össze. Nagy Kriszta azt találta ki, (azt tanulta meg), hogy a nyilvánosság ereje rendkívüli értékfelhajtó erőként működik.

 

- Te kit tartasz a képzőművészetben eredetinek?

 

- Az eredetiségi fok vizsgálatának szerintem világtörténelemben használt négy kategóriája van. Az egyik a forgalmi erőtény, amely életmódot átalakít, ami új szokásokat vezet be, amely az eddig az ember fejében lévő mértékekhez képest forradalminak számít. Ha le akarnám fordítani például a magnószalagos magnó helyett jött a kis kazettás magnó, a kis kazettás magnó helyett jött itt van tessék, ez a kis USB csatlakozós doboz, amivel felvesszük ezt az interjút. Az egyik ebben a pillanatban semmire sem használható, a másik pedig képes tárolni 267 darab lemezt, ami bakelit volt valamikor, most pedig ebben a 2x1x1 cm-es dobozban van benne. 

 

- 4 napot tud felvenni.

 

- Ez valami elképesztő tudás. Forradalmi. A képzőművészetben ez sokkal nehezebb kérdés, mert a táblaképfestészetben például mindent kicsontoztak az emberek. Nézzünk egy egészséges példát, nézzük végig az elmúlt 60 évet. 1959, Jackson Pollock a teljesen korábbi hagyományos festészeti tudást elutasítva új esztétikai élményt hoz létre, a csurgatás élményét. A gesztust. 1968, a pop art beemeli azokat a technológiákat és tudáselemeket, amelyek ipari technológiák, például a sokszosítás.

 

- Azzal, ha valaki forradalmian újat hoz létre, a művészek fele pórul jár, lehet hogy ő tudta, hogy forradalmian újat hozott létre, mint mondjuk Vincent Van Gogh, de rajta kívül nem sokan. Halála után 50 évvel vagy felfedezik vagy nem. Az angol és amerikai feministák körében máig folyik a kutatás, olyan XVI. századi írónők felfedezése, akik meglepően eredetiek voltak a maguk korában, viszont senki nem tudott róluk akkor sem és most is a levéltárakban rejtőzködnek. De ez egy másik történet. Ez az, amire azt mondtad az információhiány a legnagyobb átok. Vagy felfedezik utólag, ha nem sikerült önmagát bekommunikálnia, vagy nem. Hogy valaki a forradalmian újat bevigye a társadalomba, mint mondjuk Dali, az nagy energia, borzasztóan nagy és nehéz is. Szerintem nyugaton erre nyitottabbak az emberek. Mit gondolsz erről?

 

- 1920ig ezt elmondhattuk, '20 tól már nem mondhatjuk el. Az orosz avantgárd megcsinálta a saját kommunikációs termékeit. Tudja azt, hogy egyedül nagy hátrányban vannak a szellemi terméket létrehozók. Együtt összefognak. Egymás mellett 13 művész fog össze, a média, a grafiaka, szobrászat, képzőművészet, irodalom, és zene, mind együtt jelenik meg, rengeteg művészeti ágazatban tevékenykednek, segítik egymást, kapcsolják össze a munkájukat. A különböző műfajok összefonódásával hozzáférhetővé teszik azt a kommunikációs erőt, amit átmozdítja őket ezen a holtponton. Ugyanez volt a Bauhaus, a GÖTZHEIM is. A magyarok nem csoportosulnak.

 

- De muszáj nekik.

 

- Amiről beszélünk, az projektcsinálás.

 

- Érdekpropjekt.

 

- Amit létrehoznak, az egy projekt. Az ehhez a szükséges bereddezést létrehozzák. Az orosz avantgard egy brend, a Götzheim egy brend, a Bauhaus is. Mi Magyarországon ezt soha nem tudtuk megcsinálni.

 

- Sokat gondolkoztam rajta régebben, hogy miért. Talán mert itt előbb jön az, hogy irigykednek, mint közösen kitaláljanak valamit. Az egyetemen fel lehetett venni művészetpszichológia órákat, volt egy olyan, hogy a magyar lélektan pszichoanalitikus elemzése, a professzor azt magyarázta, bárhonnan is nézi, szinte sejtszinten alapvetően depressziós a faj. De nemcsak most, hanem 1800, 1600-ban is, tehát mindig is, itt irigyekednek egymásra az emberek. Ezért nem tudunk sikeresek lenni, míg a britek összefognak, mi széthullunk.

 

- Ez nem ezért van. Az élet megszokások elemeiből áll. Az úton, ha végigmegyünk, azt várjuk el, hogy tele legyen útjelző táblákkal, komfortosan tudjunk haladni, fölösleges energiát ne vegyen el tőlünk a mozgó emberek figyelése. Az útjelző táblák biztosítják számunkra, hogy nyugodtan tudjunk menni. Az élet ugyanez. Az életünk arról szól, hogy hetven éven keresztül utazunk, és közben folyamatosan várjuk a táblákat annak érdekében, hogy biztonságban legyünk. A gyermek életében a család ellátja ezt a komfortteremtést, az útjelzőtáblák építését. Tessék csak visszapörgetni az időben. Ha visszamegyünk 2000 évre, akkor azt látjuk hogy a Kárpát medencébe akik jöttek, a szlovákok, cigányok, tótok, zsidók, svábok, magyarok, és legutoljára a magyarok jöttek, ők azért jöttek ide, hogy a Kárpát medencében kényelmes életet találjanak. Minannyian keresték a kényelmes munka, a kényelmes élet, a kényelmes pénzszerzés lehetőségét. Erre van az a kifejezés, kerestük. Úgy kel fel ma az ember Magyarországon, hogy keresi a pénzt, keresi a munkát. Tessék szíves megnézni azt, hogy ez a keresés kifejezés, ami már genetika ebben az értelemben, (tehát nem megváltoztatható), a világpiacon elfoglalt pozíciónkban, a versenyképességben mennyire pozitív kifejezés. Az oroszok például dolgoznak, megdolgoznak a munkáét, a pénzért. A németek megszolgálják a munkát, a megbízót. Az olaszok kitalálják, amerikaiak, angolok megcsinálják, a franciák nyerik, a magyarok keresik. Ebben a pillanatban, ilyen kapitalista világban, amiben élünk, ez a kifejezés, hogy keresni, nagyon hátrányos kifejezés. Tetézi az elmúlt kommunista rendszer negyven éve. Nem megalkottuk, nem kitaláltuk, nem vállakoztunk, hanem adták a munkát és kaptuk a pénzt. Volt egy rendszerváltás 1990-ben, amikor átnyomhattuk volna magunkon a gombot, megtehettük volna, hogy helyzetbe és versenyképessé tegyük magunkat, fölálhattunk volna a versenypályára, de nem nyomtuk át magunkon a gombot, mert nem akartuk átnyomni. Mert fönntartjuk a jogot ahhoz, hogy hülyék legyünk. Persze tehetjük a saját pénzünkön.

 

- Nem értem. Például egy művész, aki kicsit kirekesztett a társadalomból és őrültnek is van titulálva, egy művész azt mondja, hogy én a saját útjelző tábláimat akarom megalkotni, az úton kivágom az ösvényt. A dzsungelben akarok utat vágni, bármi áron az ösvényt. A szabályrendszer viszont az, ahogy szocializálódva van az ember, az a kényelmesség.

 

- Komfortteremtés, igen.

 

- Éltem Londonban, Angliában egy évet, ott azt érzi az ember, hogy mi megcsináljuk, a britek azt mondják, mi britek vagyunk és megcsináljuk. Hisznek magukban, hogy rendkívüli erejük van.

 

- A fogalomnak az ereje nagyon fontos. Mikor választok a kollegák, a jelentkezők közül, azokat, akik sportoltak előnyben részesítem. Azért teszem ezt, mert affinitásában az emberben benne van a verseny. Azt szoktam mondani, a belépés a siker világába, az alkotáséba az affinitáson keresztül vezet. Ha az embernek nincs alapaffinitása, alapelkötelezettsége, csúcseredmény orientáltsága, akkor kizárt az, hogy sikeresen dolgozzon. Mi nem tudjuk ebben a munkakörnyezetben elvállalni azt, megtanítsuk arra, hogyan legyen sikeres. Akiben nincs benne ez a képesség, nem fejlesztették ki, vagy visszafejlesztette magában, mert mindenkiben benne van, mindenki úgy jön a világra, hogy sikeres lesz, az ezt a képességét elveszíti. Úgy tudom illusztálni ezt és megmutatom neked szívesen, minden nap megnézem ezt a képet, mert minden napom erről szól. A lányom. Ezen a képen 1 éves és 15 éves most. Egy éves korában indult el. A gyerek, amikor megtanul járni, amikor elindul, azon a napon biztosan, hogy rengetegszer elesik, vagy hétszázötvenszer fenékre vagy pofára esik. És újra elindul.

 

- (Egy 1 éves kislány mosolygós fényképét látom)

 

- Fel nem merül benne, hogy ne álljon fel, mert pofára fog esni. Újra és újra föláll. Az emberi természetnek alapvető motívuma ez a képesség, amit kinevelünk magunkból, és úgy szoktam mondani, hogy az áldozat. A szenvedés föláldozása. Föláldozom a szenvedést a siker oltárán. Ez a gyerek, látod, sír. Sír és nevet. Sír és nevet. Miközben csurog a szájából a nyál. Boldogság az életében, hogy fel tudott állni. Valami hihetetlen történet ez. Amit az ért meg, aki látta a saját gyerekét járni tanulni. Aki megtanul újra felállni, azt érdemes tisztelni. Minden nap megnézem ezt a képet, ebből merítek erőt.

 

- Én valami ilyesmit írtam a Korcsolyázólányról. Ahhoz hogy eljusson az olimpiára, hogy megcsinálja a tipla loop-ot vagy dupla axelt, hihetetlen mennyiszer esik el, és minden alkalommal újra fel kell állnia, el kell hinnie, hogy következőleg sikerül. Iszonyat mennyiségű év kemény munkája van ebben, hinnie kell magában, hogy megcsinálja, az nyer, aki majdnem hibátlanul lefutja a kűrjét, a próbán mindenkinek sikerül, utána olvastam, 15ször, 20szor, 200szor lefutja és megugorja a próbán hibátlanul, de abban a sztresszhelyzetben, ami egy olimpia, hogy mi a tétje és kik előtt kell produlkálnia magát, sokan megbuknak, mert már nem a képességéről szól, hanem arról, hogy a stresszt hogyan tudja kezelni. Önmagát kell legyőznie hozzá, az nyer, például Carolia Kostner, aki lazán, boldogan, szerelemből korcsolyázik, el tudja felejteni, hol van és akkor megugorja dupla axelt, arra a lábára esik, amire kell és nem esik el.

 

- Ez a képesség minden gyerekben benne van. Mindenki így jön a világra, és ha a környezet nem szocializálta, hanem meg tudta tartani benne ezt a képességet, a szülei fenn tudták tartani ezt az örömforrást, az elképesztő enegiát, ami egy csoda, akkor a szenvedést föl tudja áldozni tudatosan a siker oltárán. Aki ezt az élményt elveszítette, vagy kiölték, azzal az emberrel alkotómunkát nem vagy alíg lehet végezni.

 

- Én  úgy nevezem, hogy a művészet világában is van ez egy olyan harc, amit csak ahhoz tudok hasonlítani, kiütnek-e a ringből vagy nem ütnek ki. Mondjuk, ha kiüt egy időre, de később visszajövök, akkor mi van? Egy dzsungelharc, végülis kis területre licitál sok ember. Az marad bent, aki erősebb. Ha ki akar ütni, én visszaütök, harcolni akarsz, harcoljál, én is tudok egyet ütni. Itt erről van szó.

 

- Azok az emberek, akiknek kialakult ez a képességük, eredetileg is bennük van, vagy tudják használni, mert gyermekkorukban nem tudták elfojtani, ezek az emberek a sikeresek. A furcsa a dologban, hogy bizonyos helyzetekben, amikor stresszhelyzetbe kerülnek és sikeresek kell, hogy legyenek, előjönnek ezek a képességek, megfigyeltem a kollégákat, milyen szavakat használnak, ilyenkor: - Úgyis megnyerem. Úgyis belövöm. Én fogok gólt dobni. - Ezek azok a képességek, amit valahol megtanult az ember vagy kialakult nála, de a társadalom  visszafejlesztette egy másfajta munkával, de amikor van egy szituáció,  csúcshelyzet vagy stresszhelyzet van, a stressz előhozza belőle ezt a képességet. Jó érzés ezt látni az emberekben. Végre van benne energia. Van benne eredmény. A biológiában is így van. Az életbenmaradáshoz az kell, hogy az ember a saját életét védje először, előbb öl meg mást, mint magát. Ha egy területre licitálnak öten, akkor ők ellenségek, lehet, hogy különben nem, de ott akkor ellenségek. Ezt fel kell ismerni és használni kell, mert ha az ember nem használja, olyan szinteken tudnak keresztbe tenni legjobb barátok az utolsó pillanatban, irigységből, (ez nyugaton nem divat), hogy elképesztő. Erre kevesen jönnek rá.

 

- Te szerencsés vagy, mert olyan pályát írtál le.

 

- Teljesen egyedül csináltam az egészet. Nem sikerült csoportosulnom.

 

- Te most egy nagyon fontos dolgot mondtál el, mert az emberek nagy része nem tudja ezt megfogalmazni. Itt arról szól a történet, te most azt mondtad el, hogy a világ dolgainak 1%áról tudjuk, hogy tudjuk (1), ami azt jelenti, hogy tudom, hogy meg tudom csinálni. Az 1%áról tudom, hogy nem tudom (2), ennek az a nagy előnye, tudom, hogy nem tudom megcsinálni, tehát a gépészhez fogok odamenni és megkérem, szereld meg a kazánt, ez az a kategória, hogy tudom, hogy kihez kell menjek. A harmadik kategória, ez a nagyon nagy spektrum, a nem tudom, hogy nem tudom (3) kategóriája. Meg se tudom fogalmazni, mit nem tudok. Az emberek java része, ezzel a spektrummal nem tud mit kezdeni. Nem az a dolgunk, hogy betereljük a tudom, hogy tudom kategóriájába, mert nem akarok szívsebész lenni, de amikor szívsebélszeti problémával fogsz szembekerülni, mert az anyukádnak a szivét meg kell műteni, fogalmad sem lesz, mit csinálj az első pillalnatban. Rögtön előveszed azokat a megoldásokat, amelyekkel ezt a nem tudom, hogy nem tudom (3) kategóriát, hogy mit kell az anyám szívével csinálni, be tudom terelni ebbe a mezőbe. Tehát a tudom, hogy nem tudom megcsinálni, de tudom öt perc múlva, hogy kihez kell menni, ki tud ebben segíteni, kit tudok megkérni arra, hogy magyarázza el nekem, milyen lehetséges megoldások vannak, vagy tud nekem tanácsot adni, ki tudja megműteni édesanyámat. Ez a spektrum nagyon nagy, 98-99% az ember életében, hogy az egész életünk arról szól, hogy ezt a 98%os tartományt le tudjuk-e kezelni. Ez az IQ. Neked kialakult a gondolkodásodban egy olyan szokás, megszokás, hogy abban az esetben, ha olyan tartománnyal találkozol, amit érzékelsz, hogy nem tudod, (3) akkor tudsz olyan megoldást találni, amivel ezt a nem tudom, hogy nem tudom tartományt a magad számára értelmezhetővé tudod tenni.

 

- Hát remélem.

 

- Ez egy tudás. Egy nagyon pici tudás, amivel az emberek nagy része, 95%-a nem rendelkezik. Meg se tudja fogalmazni azt, hogy a számára teljesen ismeretlen, idegen elemet hogyan tudná kezelni.

 

- Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. A folytatás következik. Fogunk még beszélni a találmányaidról, a Bodies kiállításról, a VamDesign Center történetéről, a kommunista rezsimről, az itt kiállító művészekről és arról is, hogyan fogadta a magyar művészeti élet a VamDesign megalakulását. További szép napot kívánok.

 

- Én is köszönöm.

 

Czapáry Veronika exkluzív interjúja a Trans Art Area-nak készült.

Last Updated ( Friday, 04 September 2009 )
 
< Prev   Next >