10thousandsteps_2011.jpg
corvinadirectory_banner.jpg

Pilvax Players

Home arrow News arrow Hungarian News arrow Nincs étel a Ferihegyrôl induló gépeken
Nincs étel a Ferihegyrôl induló gépeken PDF Print E-mail
Wednesday, 25 July 2012

Leállt a reptéri cateringszolgáltató, amely korábban a Malévet is kiszolgálta; a cég, Budapest Aeroservice éppen a nemzeti légitársaság csődjének lett az áldozata. A reptér kikapcsolta náluk az áramot, addig több járaton nem tudják biztosítani a fedélzeti étkezést, írja [1] a Népszabadság.

A légitársaságok nagy része meg tudja oldani az utasai ellátását más módszerekkel, jellemzően úgy, hogy az indulási reptéren, például Frankfurtban, Münchenben, Párizsban annyi fedélzeti ellátmányt vesznek fel a gépek, amely elegendő a visszaútra is. Az ötcsillagos Qatar Airways például Dohából hozza a cateringet. Vannak azonban olyan – jellemzően az éjszakát Budapesten töltő – járatok, ahol ez nem lehetséges, vagy az élelmiszerek szavatossága vagy a megtett távolság miatt.

A Népszabadságnak a Budapest Aeroservice vezetője, Majtány György azt mondta: a Malév csődje miatt cégük is igen komoly anyagi gondokkal küzd. Az ügyvezető elmondta: korábban megállapodtak a Budapest Airporttal a tartozásaik ütemezéséről, de állítása szerint az Airport a megállapodás ellenére lekapcsolta az áramot. A Budapest Aeroservice Kft. hosszú hónapok óta nem fizet sem bérleti díjat, sem a közüzemi számláit nem egyenlíti ki a Budapest Airportnál. A lap más forrásokból úgy értesült, hogy a cég komoly összeggel tartozott a reptér-üzemeltetőnek, és a megállapodások ellenére sem fizetett a meghatározott rendben.

Annak érdekében, hogy a légitársaságok és az utasok ne maradjanak fedélzeti ellátás nélkül, a Budapest Airport listát juttatott el az érintett légitársaságokhoz arról, hogy milyen más szolgáltatóktól rendelhetnek ellátást. Egyes járatok esetében az is a lehetséges megoldások közé tartozik, hogy az érkező járatok egyúttal a visszaútra is elegendő fedélzeti cateringet hoznak magukkal, amíg a megfelelő szolgáltatót nem találnak – közölte lapunkkal a reptérüzemeltető

(index.hu

 
< Prev   Next >