New York Környékbeli Cserkészek Atlétikaversenye
Tuesday, 14 July 2009

A New York-i cserkészkörzet Edison, New Jersey állam Thomas Edison Park atlétikai pályáján rendezte meg az Ifj. Keresztes Béla Atlétikai Emlékversenyét. Esőre álló, borongós reggelen egymásután érkeztek a gépkocsik. Többen, mint az utóbbi évek során bármikor. Még kerülgettük a tócsákat, amikor Hajdú-Németh Laci és Salopek János felszerelte a hangszórókat, Fischer Judit, Imrányi Erzsébet, Merényi Rita és segítőik a parancsnoki sátrat. Egymás után kerültek elő a versenyzők trikói. New Brunswick fiú- és leánycsapata Göndör Fehér Péter gépkocsijából újonnan tervezett elegáns, drapp trikókat vett elő. New York város csapatai olyan szép napsugár színben tündököltek, hogy egységességük mindenki figyelmét magára hívta. Nemsokára a garfieldi csapatok égszínkék trikói tették teljessé a mezőnyt.

 

Közel 100 cserkész! Erre már a nap is előbújt. Elűzte a felhőket a verseny egész idejére. Több mint 40 közreműködő, a vezetőkkel és a résztvevő szülőkkel együtt, készen állt a New York-i körzet hagyományos atlétikai versenyének a megnyitására. Salopek Gábor napostiszt négyszögbe sorakoztatta New Brunswick, New York, és Garfield csapatait. A négyszöget a rendezők zárták be fehér cserkészjelvényes trikóikban. A napokban elhunyt id. Jámbor Pál és a nemrégiben fiatalon elhunyt ifj. Bálint Dezső cserkésztestvérünkre emlékeztünk néma vigyázzállással.  Cserkész fel a fejjel….

 

Az Ifj. Keresztes Béla Atlétikai Emlékverseny a New York-i körzet évi atlétikai versenye. Először 1953-ban rendezték meg a New Yorkban akkor alakuló cserkészcsapat rajversenyeként.  Később mint a 7. sz. Erős Gusztáv cserkészcsapat csapatversenye, utána csapatok közötti, majd 1960 óta mint a körzet cserkészcsapatainak évente rendezett atlétikai versenye, vált ismertté.  A hagyományos, atlétikai pályán, évente júniusban megrendezett verseny nemrégiben ünnepelte 50. évfordulóját nagyszabású bankettel és kiállítással.

 

A verseny céljai közé tartozik a cserkészpróbákon belül az atlétika iránti érdeklődés felkeltése, a csapatok közötti nemes versengés kialakítása, a baráti kapcsolatok kiépítése, a cserkész sokoldalúságának fejlesztése, a sportszerű- és cserkészies magatartásra való nevelés.

 

Fischer Viktor, mint 56 éve mindig, megnyitotta a versenyt, amely a szabályok ismertetése után kezdetét is vette a felnőttek 1 mérföldes síkfutásával.

 

Miközben a 400 méteres futópályán már a második kört futják a női mérföldfutók, a versenybírák kezükben stopperrel mérik az időt, és a közönség lelkesen, hangosan szurkol a versenyzőknek. A legkisebbek Felsővályi Klára és segítői vezetésével körjátékokat játszanak. Odébb már gereblyézik a távolugró pályát, s a dobóköröket is kimérték.

 

Honnan kapta az atlétikai verseny az elnevezését? – kérdezték az újonnan résztvevők. A fiatalon elhunyt ifj. Keresztes Béla (1946-1966) magyar cserkészvezető, a Garfield, New Jersey-i 6. sz. Gábor Áron cserkészcsapat tagja emlékére kapta a nevét 1968-ban.

Mik a verseny szabályai? A külön szabályzattal rendelkező mérkőzés egyéni fiú- és leány győztesei négy, ill. három korcsoportban állnak rajthoz az Ifj. Keresztes Béla Emlékérem elnyeréséért. Az egyes fiú- és leánycsapatok külön-külön a vándordíjért küzdenek.

 

A versenyszámokban szerepel a hárompróba (síkfutás, távol- vagy magasugrás, súlylökés, ill. kosárlabdadobás), 4 x 100 méteres váltó és az 1 mérföldes síkfutás. Az utóbbit már néhány évvel ezelőtt felnőtteknek is beiktatták.

 

Közben megszületett a felnőtt női és férfi 1 mérföldes síkfutás eredménye Kovácsné Kammerer Ágnes (Florham Park, New Jersey), és Salopek Gábor (Marlton, New Jersey) győzelmével.

 

Kipirult arcú, vidám fiatalok buzdítják egymást a hárompróba versenyszámaiban, egymás sikereinek örülve. Igazi sportszellem él itt a pályán. A hárompróba legjobb eredményei: Fiúknál, IV. korcsoport (17 éven felüliek): Pákózdi Péter, 5.sz.cscs., III. korcsoport (15-16 évesek):  Vajtay Kristóf, 5.sz.cscs., mindketten New Brunswick-ból. II. korcsoport (13-14 évesek):  Balogh Dávid, 7.sz.cscs., New York.  I. korcsoport (10-12 évesek): Mueller János, 5.sz.cscs.  Lányoknál, III. korcsoport (16 éven felüliek): Mohácsi Mónika, II. korcsoport (13-15 évesek): Mueller Dzsennifer, és I. korcsoport (10-12 évesek): Horváth Katalin, mindhárman  New Brunswick-ból.

 

A 4 x 100 m-es váltófutásban minden számot a New Brunswick-iak nyertek: Fiú „A“ csoport (15 éven felüliek), 5. sz.cscs. (Csonka Tamás, III. Vajtay István, ifj. Vajtay Péter, Pákózdi Péter), a Fiú „B“ csoportban (15 éven aluliak) pedig szintén az 5.sz. cscs. (Szentgyörgyi Tóth Attila, Mueller János, Mueller Máté, Szöllősi Róbert). Lányoknál a 41. sz. lcscs. (Fári Viktória, Kolláth Noémi, Zaha Dianna, Mueller Dzsennifer) lett a első.

 

A Fiú 1 mérföldes síkfutás győztese Szabó Jonathan, 6.sz.cscs.(Garfield), a Leány 400 m-es síkfutásban pedig Mohácsi Mónika, 41. sz. lcscs.. futott be elsőként.  Még a kiscserkészeknek is rendeztek 50 yd-os síkfutást, valamint külön “kiscserkészjátékok” versenyt.

 

A győztes csapatok a vándordíjért küzdöttek. Összesített csapatversenyben a fiúknál első helyezést ért el az 5. sz. Bornemissza Gergely cserkészcsapat, New Brunswick, második a 6. sz. Gábor Áron cserkészcsapat, Garfield, NJ, harmadik a 7. sz. Erős Gusztáv cserkészcsapat, New York.   A lányoknál első helyezett lett a 41. sz. Lórántffy Zsuzsanna leánycserkészcsapat, New Brunswick, NJ, második a 38. sz. Rozgonyi Cicelle leánycserkészcsapat, Garfield, NJ, a harmadik a 46. sz. Bánffy Kata leánycserkészcsapat, New York.

 

A csodálatos dolgok egyike ezen a versenyen, hogy minden a helyén van. A központi iroda, a versenyzők, a korcsoportvezetők, a bírók, az időmérők, mindenki tudja a feladatát. Fischer Viktor magas alakja, piros sapkájával mindenütt látható. Mindenkinek jut egy megnyugtató mosoly, egy biztató szó.

 

Kedves olvasó, ha valamit 5, 10, 20, vagy 30 éve végzel sikeresen, jó és rossz időben, akkor érzed, hogy érdemes dolgozni érte. Fischer Viktor 56 éve irányítja a verseny szervezését és lebonyolítását töretlen lelkesedéssel. Ez a hit, erő, lelkesedés az, ami mindannyiunkra hat és példát mutat. A szolgálat az ügyért van. Testben és lélekben erős gyermek mosolya az ajándék.

 

Piknikszerű rövid ebédszünet után ér véget a verseny. A versenyzőket Salopek Gábor napostiszt újra felsorakoztatja. Fischer Viktor ismerteti az eredményeket, s ifj. Keresztes Béla testvére, Hajdu-Németh Lászlóné Keresztes Irén átadja az érmeket, díjakat. A nyitó és záró imagondolatokat a garfieldi Balkó József presbiter vezeti. Búcsúzás.... Cserkész módra a sportpályát egy kicsit szebben, kitakarítva adjuk át a tulajdonosnak. Már várjuk a New York-i körzet 2010-es Ifj. Keresztes Béla Atlétikai Emlékversenyét.

 

Dr. Kerekes Judit cserkésztiszt, Passaic, NJ

 

KMCSSZ Sajtószolgálata

 

További információért, kérjük, forduljon az Külföldi Magyar Cserkészszövetség washingtoni irodájához:

9950 Lochmoore Lane, Vienna, VA 22181, U.S.A.

Tel: (+1-703) 242-8361, fax: (+1-703) 242-8361

Internetes honlapunk:  http://www.kmcssz.org